Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Luca Niculescu hétfőn közölte, hogy nagyon jó megbeszélést folytatott a nemzeti kisebbségek frakciójával, és közösen keresnek megoldásokat a képviselők által felvetett problémákra.

A kijelölt miniszterelnök a parlamenti egyeztetés után méltatta a nemzeti kisebbségek történelmi és jelenlegi szerepét Romániában, és a diplomácia területén is együttműködést szorgalmazott. 'Önök gazdagítják ezt az országot' - jelentette ki.

Niculescu szerint most a kormányalakítás a legfontosabb feladat, és legalább hat hónapra szóló politikai megállapodásra lenne szükség a parlamenti többségben részt vevő pártoknak. Hozzátette, hogy szükség esetén a nemzeti kisebbségek frakciója is csatlakozna ehhez a megállapodáshoz.

A kijelölt miniszterelnök emlékeztetett, hogy Románia öt hónapja politikai, gazdasági és társadalmi válságban van, ezért sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amelyik végrehajtja a költségvetés-kiigazítást és kidolgozza a jövő évi állami költségvetést.

Kérdésre válaszolva Niculescu elmondta azt is, hogy a kormányprogram még nem készült el, de közel járnak a véglegesítéséhez. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălina Matei; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 77